Skip to content
JasdiJasdi
Jasdi
Jásdi Pince Csopak
  • Főoldal
  • Történet
  • Borok
  • Borterasz
  • Vinotéka
  • Borbárkert
  • Rendezvények
  • Blog
  • Partnerek
  • Kapcsolat
  • hu
  • Főoldal
  • Történet
  • Borok
  • Borterasz
  • Vinotéka
  • Borbárkert
  • Rendezvények
  • Blog
  • Partnerek
  • Kapcsolat
  • hu

Csopak egy unikum

Sze. 23. Csopak egy unikum

Az interjút Sámson Gergely készítette Jásdi Istvánnal, és a Mandiner.hu Pincesor portrésorozatában jelent meg.

A Jásdi név mára összenőtt Csopakkal, pedig nem mindig élt itt. Hogy lett a budai cégvezetőből csopaki bortermelő?

Budai vagyok, a XI. kerületből a XII.-be költöztünk, onnan a II.-ba, ami már majdnem falu volt, úgyhogy logikusan tovább kellett jönnünk Csopakra. Ötvenéves koromig nem merült föl, hogy mással foglalkozzam, mint a közgazdasággal. Volt egy cégem, eladtuk. Amikor ’97-ben egy augusztusi napon fölálltam az íróasztalomtól és leadtam a szolgálati kocsi kulcsait, azt terveztem, hogy mindent elolvasok, amire addig nem volt időm, és mindenhova elmegyek, ahova addig nem sikerült. Az első hónap után azt vettem észre, hogy szétesett a napjaim struktúrája. Egy hónapig az ember tud magának programot találni, de utána már rossz érzés volt azon gondolkozva ébredni, hogy mivel foglaljam el magam. Ezért gyorsan beiratkoztam a közgázra, posztgraduális ingatlan szakra. Nem érdekelt, de úgy éreztem, lenne értelme. Ráhangolódásképpen ingatlanokat nézegettem, ott jött szembe egy hirdetés ’98 márciusában. A feleségemmel egy napot arra szántunk, hogy lejöjjünk és megnézzük, milyen egy negyvenméteres balatoni pince présházzal.

Akkor már húsz éve nem volt itt szőlő, csak csipkebogyó és gaz. Meg egy nagy, romos épület. Körbejártuk kívül-belül. A pincében csak egy szál negyvenes izzó égett. Valamikor a badacsonyi állami gazdasághoz tartozott, de feladták és kirámolták, mert szerintük nem volt alkalmas korszerű bortermelésre (pontosabban arra, amit akkor annak neveztek). Miután végigmentünk a romon, és följöttünk a pincéből, Marival egymásra néztünk: „hát akkor ezt megvesszük”.


Nem volt egy kicsit merész döntés Budapestről beleugrani az ismeretlenbe?

Akkoriban ez annyiba került, mint egy kisebb budapesti lakás. Csak háromezer négyzetméternyi szőlő tartozott hozzá, de az is gaz volt. Az ember, aki eladta, kérdezte, mit fogunk kezdeni vele. Látta, hogy „pestiek” vagyunk, sok eszünk nem lehet. Mondtam neki, hogy ez itt nagyon alkalmas egy nyaraló építésére. És mit csinálunk a pincéből? Hát, mondom, negyven méter hosszú, abban csinálunk egy 25-ös úszómedencét. Neki a pestitől ennyi magyarázat elég volt. A következő félévben elkezdtünk építkezni. Elköltöttük egy év alatt a megtakarításaink felét. Itt akkor még csak pucér falak álltak. Ezek a régi épületek sok nehézséggel jártak. A fiam, aki a bankban dolgozott, látva, hogy fogy az örökség, lejött megnézni: „hát, édesapám, csődbe mentetek”. Azt mondta, csináljunk belőle egy nyaralót gránitburkolattal, úszómedencével, eladjuk egy amerikainak, és úgy talán ki lehet jönni ebből a csődtömegből.

Aztán mégis borászat lett belőle. Mennyire volt rögös az indulás?

Négy hónappal később indult az első szüretünk. Tudtam, hogy nem értek semmihez, de volt egy évfolyamtársam, aki valamikor még borász volt a Hungarovinnél. Vele tervezgettük a pincét, a volt TSZ szőlésszel pedig az ültetvényeket. Felépítettünk egy borospincét soha nem látott technológiával. Akkor még vásároltuk a szőlőt, 100 mázsát (ma 1400-nál tartunk). A környék összes gazdája idejött röhögni a „pestieken”, akik még soha nem láttak szőlőt. De, a TSZ-szőlész már igen: látott TSZ-szőlőket, tehát más elképzelése volt az egészről. Tettük fel a ládákat a szállítószalagra, ment a szőlő a bogyózóba, a bogyózóból a présbe: a saját legnagyobb megdöbbenésünkre minden működött.

Akik röhögni jöttek, leesett állal álltak. A saját szőlészünk eleinte a külső körön kívül maradt, nehogy megtudják, hogy idetartozik; aztán amikor látta, hogy minden működik, beállt ládákat rakodni, hogy lássák, ő is idetartozik. Ez egy korszerű pince volt, százötven éves présházzal. Csak még szőlők nem voltak, és nekünk nem volt fogalmunk semmiről. Ezzel együtt az első évjáratban könnyű, friss, üde boraink születtek. Akkor a Balatonon még nem sok ilyen készült. Egy évvel később a Vinagora borversenyen már lett egy aranyérmünk, itt a helyi borversenyen is minden aranyérmet begyűjtöttünk, és elégedetten hátradőltünk, hogy mindent tudunk a borászatról. Nagyon menők voltunk. …

A folytatásért kattints: https://mandiner.hu/cikk/20200918_jasdi_istvan_csopak_interju

Címkék: CsopakCsopaki Kódexsajtószereplés
Legutóbbi bejegyzések
  • Vörös Balaton 2024
    2024. október 03.
  • Olaszrizling szerintünk 2024 TELTHÁZ
    2024. január 11.
  • Vörös Balaton 2023
    2023. november 15.
  • Együttműködésben a tájjal és a természettel
    2023. június 01.
  • Olaszrizling szerintünk 2023
    2023. január 17.
  • Olaszrizling szerintünk 2022
    2022. május 10.
  • Vörös Balaton 2021
    2021. november 14.
  • Jásdi István: Az örök vírus
    2021. március 29.
  • Olaszrizling Szerintünk online
    2021. február 06.
  • Vörös Balaton – csopaki vírusnapló
    2020. december 17.
  • Ádvent a szőlőhegyen
    2020. december 06.
  • Vörös Balaton 2020 Online
    2020. november 24.
  • Csopak egy unikum
    2020. szeptember 23.
  • Pestiek, vidékiek – Jásdi István jegyzete
    2020. szeptember 23.
  • Szerenád a szőlőben
    2020. augusztus 26.
  • Immunválasz – Jásdi István jegyzete
    2020. július 29.
  • Uniós védettség alá került a Csopaki hegybor
    2020. július 21.
  • Aminek értelme van, az újra fog indulni
    2020. április 14.
  • voros-balaton-side-img
    Palackposta – Az egészségügyi dolgozóknak
    2020. április 09.
  • 072_olaszrszerintunk_thumb
    Palackposta – Unokáink generációjának
    2020. április 07.
Címkék
advent balaton balatonbor balatonfured Bor borhetek borkóstoló Bormaketing borosgazda Csopak csopaki Csopaki Kódex dűlőbor első Figula füredborhét hegybor HNT ház jóbor Karakter kékszalag Kóstolás message in a bottle olaszrizling olaszrizling szerintünk palackposta Paloznak Piac rendes rendes udvar Rendezvény sajtószereplés sajtótájékoztató szabályok szabályzat szakmailag szerenád a szőlőben Szőlő természetesség tisztaság vitorlázás vörösbalaton Ásványos
Powered by