Skip to content
JasdiJasdi
Jasdi
Jásdi Pince Csopak
  • Főoldal
  • Történet
  • Borok
  • Borterasz
  • Vinotéka
  • Borbárkert
  • Rendezvények
  • Blog
  • Partnerek
  • Kapcsolat
  • hu
  • Főoldal
  • Történet
  • Borok
  • Borterasz
  • Vinotéka
  • Borbárkert
  • Rendezvények
  • Blog
  • Partnerek
  • Kapcsolat
  • hu

Bodó Judit

ápr. 24. Bodó Judit

Lassan két évtizede, hogy Alkonyi Lacival és Molnár Szabolccsal télvízkor a Hegyalját jártuk. Laci elvitt bennünket egy romjaiból éppen újraépülő kis kúriához, a Fülekyhez. A fűtetlen épületben kerülgettük az üres malteros vödröket és hallgattuk a télikabátba, kendőbe bugyolált kis bősi lányt, akit az épület új dél-tiroli tulajdonosa bízott meg a munkálatok felügyeletével. Volt a régi pincében már akkor is két-három kis hordónyi bor, amiket Bott Judit gondozott. Megkóstoltuk és volt bennük valami. Leginkább azonban a kislány elszántsága és lelkesedése fogott meg. (A rokonszenv annak is szólt, hogy Szabolcs is mátyusföldi, sőt az én felmenőim is leginkább erről a vidékről származnak) Ahol ez a lány volt, ott valami fontosnak kellett történni.

Történt is. Hozzáment a hozzá hasonlóan csallóközi, Somorján született művészettörténészhez Bodó Józsihoz és letelepedtek Kisfaludon. A történet további részét együtt írták. Szőlőt, öreg présházat vettek a Csontos-dűlőben. Nagyszerű, ikonikus boraik születtek tökéletes stílussal a „Csontos”, a „Teleki” és három fiúk: Bendegúz, Andris és Vili.

Közben Judit a Fülekyt elhagyta és Józsival mára minden energiáját a mostanra kilenc hektárosra nőtt Bott-birtok, az új bodrogkeresztúri ház és birtokközpont építése, valamint a család foglalja le. Tegnap beszéltünk telefonon és mesélte, hogy délelőtt a „Berecz”, a „Bárdos” és a „Bott” – a három „B” – új borokat kóstoltak, délután pedig a gyerekek szőlői értekezleteit járta. „Olyan kemény a fejük, hogy diót lehetne rajta törni”-panaszkodott. Volt honnét örökölniük.

Ki mondta, hogy szerelem, gyereknevelés és hivatás egyszerre nem férnek bele egy nő életébe? Méltán beleférne a „Borászok borásza” díj is.

kép forrás : Borászok Borásza Facebook oldal

Legutóbbi bejegyzések
  • Vörös Balaton 2024
    2024. október 03.
  • Olaszrizling szerintünk 2024 TELTHÁZ
    2024. január 11.
  • Vörös Balaton 2023
    2023. november 15.
  • Együttműködésben a tájjal és a természettel
    2023. június 01.
  • Olaszrizling szerintünk 2023
    2023. január 17.
  • Olaszrizling szerintünk 2022
    2022. május 10.
  • Vörös Balaton 2021
    2021. november 14.
  • Jásdi István: Az örök vírus
    2021. március 29.
  • Olaszrizling Szerintünk online
    2021. február 06.
  • Vörös Balaton – csopaki vírusnapló
    2020. december 17.
  • Ádvent a szőlőhegyen
    2020. december 06.
  • Vörös Balaton 2020 Online
    2020. november 24.
  • Csopak egy unikum
    2020. szeptember 23.
  • Pestiek, vidékiek – Jásdi István jegyzete
    2020. szeptember 23.
  • Szerenád a szőlőben
    2020. augusztus 26.
  • Immunválasz – Jásdi István jegyzete
    2020. július 29.
  • Uniós védettség alá került a Csopaki hegybor
    2020. július 21.
  • Aminek értelme van, az újra fog indulni
    2020. április 14.
  • voros-balaton-side-img
    Palackposta – Az egészségügyi dolgozóknak
    2020. április 09.
  • 072_olaszrszerintunk_thumb
    Palackposta – Unokáink generációjának
    2020. április 07.
Címkék
advent balaton balatonbor balatonfured Bor borhetek borkóstoló Bormaketing borosgazda Csopak csopaki Csopaki Kódex dűlőbor első Figula füredborhét hegybor HNT ház jóbor Karakter kékszalag Kóstolás message in a bottle olaszrizling olaszrizling szerintünk palackposta Paloznak Piac rendes rendes udvar Rendezvény sajtószereplés sajtótájékoztató szabályok szabályzat szakmailag szerenád a szőlőben Szőlő természetesség tisztaság vitorlázás vörösbalaton Ásványos
Powered by