Skip to content
JasdiJasdi
Jasdi
Jásdi Pince Csopak
  • Főoldal
  • Történet
  • Borok
  • Borterasz
  • Vinotéka
  • Borbárkert
  • Rendezvények
  • Blog
  • Partnerek
  • Kapcsolat
  • hu
  • Főoldal
  • Történet
  • Borok
  • Borterasz
  • Vinotéka
  • Borbárkert
  • Rendezvények
  • Blog
  • Partnerek
  • Kapcsolat
  • hu

Tiszta udvar, rendes ház

jasd-istvan-blog

dec. 21. Tiszta udvar, rendes ház

Három szabályhoz tartjuk magukat

 

Az első szabály: egymásról rosszat nem mondunk, nem terjesztünk, más baján nem örvendünk.

Nehéz megszokni, hiszen olyan jól esik megsúgni mindenkinek, akit érdekel, meg annak is, akit nem, hogy a szomszédnak nem igaziak a borai, mert acéltartályban erjedtek, mert ként tett bele vagy a szőlőben idén hétszer permetezett. Vagy éppen azt, hogy a hordói dohosak, a borai ecetesek, a pincéjében bokáig áll a kosz. Aztán a vendégek valahogyan elmaradnak innen is, onnan is.

A működő borvidékek első leckéje, hogy a legjobb természetesen én vagyok, utánam azonban rögtön a szomszéd jön. Rosszat a távolabbiakról sem mondunk. Nem kell a rosszat jónak mondani. Ez hitelességi kérdés. Meg kell azonban találni a távolabbi borvidékek szépségeit, az ottani kollegák közül is ki kell emelni azokat, akiknek a munkáját, borait sokra tartjuk. Akikét nem, azokról nem kell beszélni. Elvégre mindenkit nem is kell ismernünk.

Kis ország ez ahhoz, hogy a másokra szórt vádak ne a saját fejünkre hulljanak vissza.

 

A második szabály: a rend a szőlőben, pincében, borpiacon közös érdek; ezért jogszabálykövetőek vagyunk.

Persze, mi kurucok harcolunk az állam, a bürokrácia, a ránk kényszerített szabályok ellen. Rendben is van, hogy együtt lépünk fel a rossz szabályok, ártó rendelkezések, buta és rosszindulatú hivatalnokok ellen.

Ha azonban a harcot megvívtuk, kiállunk a közösen elért rend betartatásáért és magunk legelső sorban betartjuk azokat. A rendetlenség a hegyen, a pincékben és a piacon a közénk nem tartozó, velünk nemtelen eszközökkel versenyző vállalkozások kedvenc terepe.

Mi ezen a pályán csak veszíthetünk.

 

A harmadik szabály: soha nem fogunk mindent tudni a szőlőről és a borról. Szőlész-borász nem hagyhatja abba a tanulást.

Aki úgy képzeli felért a csúcsra, ott hagyja abba! Ebben a számtalan változós világban minden tudományos támogatásra, a világban élő minden kollega ismereteire, tudására szükségünk lehet. Így van ez még az kiforrott stílusú borvidékeken is, ahol több tucat generáció tapasztalataival, tudásával egymásra építkezhetett. Hát még nálunk, ahol a generációk az ország zaklatott történelme miatt csak töredékesen adhatták át egymásnak tapasztalataikat! Mi az (újra-) alapító nemzedékek szép szabadságával rendelkezünk. Aki tőlünk fogja átvenni, több tudással és kevesebb szabadsággal fog rendelkezni.

Generációk sora számára hagyunk megoldandó feladatokat, tanulni valót.

 

Negyedik szabály talán nincs is.

Legfeljebb csak annyi, hogy hálásak lehetünk az emberhez méltó életmódért, az idilli tájakért, embert próbáló feladatokért, baráti, munkatársi közösségért, amelyeket a pincekulccsal mindannyian megkaptunk. Ezeket nem vásárolhatja meg a milliárdos pénzügyi befektető a tulajdonjog bejegyzésével. Mindez csak azoké, akik benne élnek, dolgoznak, időnként kínlódnak és minden percüket meghatározzák a szőlő és a bor körüli tennivalók.

A jó hír a kívülállóknak, hogy vannak még elhagyott szőlők, csodálatos termőhelyek, van még hely és feladat újak számára is. Belépő a három szabály.

Jásdi I.

Címkék: borosgazdaházjóborrendesrendes udvarszabályoktisztaság
Legutóbbi bejegyzések
  • Vörös Balaton 2024
    2024. október 03.
  • Olaszrizling szerintünk 2024 TELTHÁZ
    2024. január 11.
  • Vörös Balaton 2023
    2023. november 15.
  • Együttműködésben a tájjal és a természettel
    2023. június 01.
  • Olaszrizling szerintünk 2023
    2023. január 17.
  • Olaszrizling szerintünk 2022
    2022. május 10.
  • Vörös Balaton 2021
    2021. november 14.
  • Jásdi István: Az örök vírus
    2021. március 29.
  • Olaszrizling Szerintünk online
    2021. február 06.
  • Vörös Balaton – csopaki vírusnapló
    2020. december 17.
  • Ádvent a szőlőhegyen
    2020. december 06.
  • Vörös Balaton 2020 Online
    2020. november 24.
  • Csopak egy unikum
    2020. szeptember 23.
  • Pestiek, vidékiek – Jásdi István jegyzete
    2020. szeptember 23.
  • Szerenád a szőlőben
    2020. augusztus 26.
  • Immunválasz – Jásdi István jegyzete
    2020. július 29.
  • Uniós védettség alá került a Csopaki hegybor
    2020. július 21.
  • Aminek értelme van, az újra fog indulni
    2020. április 14.
  • voros-balaton-side-img
    Palackposta – Az egészségügyi dolgozóknak
    2020. április 09.
  • 072_olaszrszerintunk_thumb
    Palackposta – Unokáink generációjának
    2020. április 07.
Címkék
advent balaton balatonbor balatonfured Bor borhetek borkóstoló Bormaketing borosgazda Csopak csopaki Csopaki Kódex dűlőbor első Figula füredborhét hegybor HNT ház jóbor Karakter kékszalag Kóstolás message in a bottle olaszrizling olaszrizling szerintünk palackposta Paloznak Piac rendes rendes udvar Rendezvény sajtószereplés sajtótájékoztató szabályok szabályzat szakmailag szerenád a szőlőben Szőlő természetesség tisztaság vitorlázás vörösbalaton Ásványos
Powered by