Fesztivál a Folies Bergeres-ben! |
Marival a héten Párizsban jártunk. Edouard Cointreau meghívásának tettünk eleget, aki arról értesített, hogy a kulináris könyvek legnagyobb világfesztiválján, a „Gourmand Awards” bortörténeti kategóriájában
a „Szerenád a szőlőben”
.
a legjobb négy közé került A zsüri a könyvet végül a világon másodiknak minősítette.
Így a Folie-ban nem kellett a színpadra fáradnom, hogy átvegyem az erről szóló oklevelet. Nem éreztem magamat csalódottnak. Arra, hogy ez a díj valójában mit ér akkor derült fény, amikor másnap körülnéztünk a könyvfesztiválon és rájöttünk, hogy magán kiadásban készült könyvem a világ legnagyobb kiadóival: az Hachette-tel, a Presse Universitairrel, Murdoch-hal, a Gallimard-ral vagy épp a Flammarionnal vetekedett a címekért és sokat közülük maga mögé utasított.
A második hely francia és amerikai kiadói ajánlatokat is hozott. Most voltam igazán hálás Gábor Julinak a szerkesztésért, Palotás Rozinának a litográfiáért és a Veszprémi Nyomda világszínvonalú munkájáért!
Az igazi sikert azonban borosgazda-lelkemnek nem is könyv jelentette: A könyvbemutató beszélgetésen felszolgált Siralomvágó és Ranolder fehér ( 2008-asok) kóstolásakor leesett a jóhoz igencsak hozzászokott szakértők álla. Tokajról, az aszúról ugyan már hallottak, de hogy ilyen száraz fehérek teremnek Magyarországon, az felfedezésszámba ment számukra is.
Ha már ott jártunk megvettük drága pénzen az Escoffier nagykönyvet, minden szakácsművészek tankönyvét és a most megjelenő nagy Bocuse-szákácskönyvet.
Arról, hogy Gősi Petivel és Csidei Zolival mennyit forgatjuk, majd benyomást szerezhet mindenki a következő hónapokban a Borteraszon!
J.
|
Kóstoljon bort nálunk, nem kell vezetnie! |
Egy állandó problémát kívánunk áthidalni azzal a kisbuszos személyszállítási lehetőséggel, amit egy pince látogatás-borkóstolás szokott okozni a hozzánk autóval érkezők számára. Személyszállítási vállalkozó barátunk nagyon borbaráti árakat biztosít a pincénkbe ellátogató vendégek számára, hogy ne kelljen kimaradniuk semmi földi jóból. Tájékoztatásul, egy Veszprém-Csopak távolság 1-4 fő között 5000 Ft, 5-8 fő között 8000 Ft-ot jelent összesen. A részletek miatt nyugodtan keressék partnerünket a +36-20/932-8619-es számon.
Üdvözlettel: Jásdi Pincészet Csopak.
|
Februári programjaink! |
 Frissítettünk soron következő programjainkat, amelyben reméljük mindenki megtalálja a magának tetsző gasztronómiai kirándulást. Az Olaszrizling Szerintünk 2012, a Valentin Napi kóstoló párok részére és a Ranolder Vörös vertikális kóstoló részleteiben a programajánlatok, ill. az aktuális menüben olvasható.
|
Az olaszrizling szerintünk! |
 Február 2-án csütörtökön este 6-kor vette kezdetét az immáron hagyománynak számító szakmai rendezvényünk az "Olaszrizling Szerintünk 2012" Az ország legjobbjainak tartott borászai, pincészetei mutatták be egymás számára a 2011-es, és egy az általuk legjobbnak tartott olaszrizlingjüket. A rendezvényhez, mint a korábbi években is ismert szakírók, somellier-k, független szaktekintélyek csatlakoztak, tették hitelesebbé a kóstolót. A program nyilvános, azaz bárki számára elérhető ismerkedője az Olaszrizling tételekkel február 10-11 én, pénteken és szombaton lesz a Jásdi Borteraszon Csopakon. Részletekről az aktuális rovatban olvashat!
|
Vince napi újbor kóstoló! |
Január 22-én vasárnap Vince napján, a nagyközönség számára bemutatjuk eddig megjelent 2011-es szüretből származó borainkat. Cserszegi Fűszeres 2011, Balatoni Rozé 2011, Csopaki Szürkebarát 2011, Csopaki Rizling 2011 szerepelnek majd a kóstolható, illetve vásárolható tételek között, igény szerint házi finomságokból (sonka, sajt, zöldségek, savanyúságok, friss kenyér) készült hidegtálakkal kiegészítve. Mindenkit kiváló borokkal és nagy szeretettel várunk. Előzetes bejelentkezést a jasdi.vinoteka@gmail.com, ill. a +36/30-955-3753-as telefonon várjuk.
Üdvözlettel: Jásdi Pince Csopak.
|
Több, mint főpróba! |
 2011-es Cserszegi,
Szürkebarát és Rozé hozzá libamáj őszi salátákkal, Siralomvágó olasz 2009-ből
mangalica-szűzzel és bakonyi gombás árpagyönggyel, 2006-os és 2008-as Ranolder
fehér veszprémi kecske és tehénsajtokkal és csattanónak 2008-as vörös
Ranolderrel töltött fekete csoki bonbon persze ugyanavval a
borral, akkor is nagyot szólt volna ha nem az Agócs Gergővel
megerősített Szalonna banda húzza az autentikust. A tér úgy szól mint a MÜPA!
A nagyon nemzetközi
és nagyon jóhoz szokott vendégek kaptak egy jó darab Magyarországot.
|
|
Bezár
Web Site Info
Weboldalunkon az alábbi szavakra kereshet: Jásdi, pince, Csopak, pincészet, borászat, bor, boros, borosgazda, borturizmus, borkóstolás, borkóstolók, Olaszrizling, Cserzsegi, Chardonnay, Pinot Blanc, Finale, Csopaki Merlot, Siralomvágó, Loczedombi, Berekháti, Nagykúti Chardonnay, Ranolder Vörös Cuvée, szolo, szolosgazda
Címsorunk tartalma: Köszöntő - Jásdi Pince
Oldalunk rövid leírása: Csopaki Jásdi Pince Weboldala. A Jásdi Pince tulajdonosai - a Jásdi házaspár - a csopaki borvidék legjobb területein gazdálkodnak, összesen 20 hektár területen.
Oldalunk készült: 2010. november 20.
Creatix Kereső | Google kereső | Füredi Linktár
|
Bezár
Web Site Impresszum
Csopaki Jásdi Pince Weboldala. A Jásdi Pince tulajdonosai - a Jásdi házaspár - a csopaki borvidék legjobb területein gazdálkodnak, összesen 20 hektár területen.
Tulajdonos: JÁSDI PINCE CSOPAK BORÁSZATI KFT.
Kapcsolat: 8229 Csopak, Arany János u. 2.
Címsorszöveg: Köszöntő - | Jásdi Pince | Csopaki Jásdi Pince Weboldala. A Jásdi Pince tulajdonosai - a Jásdi házaspár - a csopaki borvidék legjobb területein gazdálkodnak, összesen 20 hektár területen.
Szlogen:
Linkfelhő: Jásdi, pince, Csopak, pincészet, borászat, bor, boros, borosgazda, borturizmus, borkóstolás, borkóstolók, Olaszrizling, Cserzsegi, Chardonnay, Pinot Blanc, Finale, Csopaki Merlot, Siralomvágó, Loczedombi, Berekháti, Nagykúti Chardonnay, Ranolder Vörös Cuvée, szolo, szolosgazda
Készült: 2010. november 20.
Keresők:
Creatix Kereső | Google kereső | Füredi Linktár
|
|